Unokatestvérek

Veronikát tulajdonképpen az unokatestvérén keresztül ismertem meg.

Ő volt Anikó, akinek szintén elkészítettem a horoszkópját. Neki éppen ellenkező életfeladata van a jelenlegi életében, mivel Anikónak az egyéni elképzeléseit kell megvalósítania. Akaratát és önállóságát fejlesztve mindenképpen ki kell állnia saját magáért, akár a környezetével szemben is. A sorsszerű események arra fogják ösztönözni, hogy ne kössön mindenáron kompromisszumot. Előző életeiből hozza azt a képességét, hogy szinte mindig és minden körülmények között képes volt alkalmazkodni. Most meg kell tanulnia nemet mondani és kitartani a saját álláspontja mellett. Bármilyen akadállyal találja magát szemben, mindig a maximumot kell kihoznia magából, hogy ezzel is erősödjön az önbecsülése, hogy érezze, ő maga képes volt mindezt megtenni.

Amikor kettejük horoszkóp ábráját összevettem, egyértelműen látszott, hogy a jelen életükben természetesen nem véletlen, hogy rokoni szálak fűzik össze őket. Erősen karmikus ez a kapcsolat, melyben Anikó tanulja Veronikától, hogyan is lehet képes egy ember a végsőkig ennyire kitartó az elképzelései mellett? Hogyan is lehet ennyire erős egyéniséggé formálódni és uralni a környezetemet még az ágyon fekve is…? Hogyan lehet ennyire mindent a kezemben tartani? Az életem irányítását én magam és egyedül én határozom meg… Ezt tudja Veronika…

Anikó említette, hogy ez már gyermekkorukban is így volt. Ők sokat voltak együtt valamiért és keresték is egymás társaságát, pedig homlok egyenest mások voltak. Éppen ez volt a vonzerő egymásban, hogy megértsék a másikat, amilyenekké szerettek volna válni tudat alatt.

Hiszen Veronikának nagyon tetszett Anikó önzetlensége, szerénysége, és az alázat, amivel megközelíti az életet, az embereket, azt tanítani kellene. Igen, Anikó ezt jött most megtanítani Veronikának, hogyan legyen része egy közösségnek. Milyen az, amikor másokért teszünk és nem önmagunk az első…

Hogyan szolgáljuk a családunkat a velünk hozott jó tulajdonságainkkal, a cselekedeteinkkel úgy, hogy ezért nem várunk el semmit cserébe. Hiszen értük tesszük, mert hozzájuk tartozunk, az együttlétünkért élünk. Ami most nem lehet egy alá-fölé rendelt viszony, csupán szeretet…

Már több előző életükben is voltak egy családban, illetve partneri viszonyban egymással. Most azt vállalták fel, hogy utat mutassanak a másiknak a saját életükön keresztül, hogy rávilágítsanak azokra a pontokra, ahol nagyon fontos lenne a változás. Felelősséget vállaltak egymásért, hogy nem engedik el teljesen a másik kezét. Akármi is történik, figyelemmel kísérik egymás életét. Talán érzik mélyen ott legbelül, hogy ez már egy nagyon régi történet folytatása és lehetősége…